kedd, július 24, 2007

Kaland vagy biztonság...?

"Sade márkit idézte, akiről már hallottam, de egy szót sem olvastam tőle, csak néhány közhelyet ismerek a szadizmusról, például, hogy "csak akkor ismerhetjük meg magunkat, ha felfedezzük a határainkat", mi igaz. De egyben tévedés is, hiszen egyáltalán nem olyan fontos, hogy mindent megtudjunk magunkról. Az emberi lény nem csak arra termett, hogy keresse a bölcsességet, hanem arra is, hogy felszántsa a földet, várja az esőt, elültesse a búzát, learassa a termést, megőrölje a magokat és megsüsse a kenyeret.

Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak.

Egy nő találkozása önmagával egyszerre játék és komoly kockázat. Isteni tánc. Amikor megtaláljuk önmagunkat, két isteni erő csap össze bennünk, két univerzum ütközik össze. S ha a találkozásból hiányzik a kellő alázat, az egyik univerzum elpusztítja a másikat."


Paolo Coelho: Tizenegy perc