Szív&szem

Őszi nap

2008-09-11T10:00:00.000+02:00

Lezárt szemhéjam vászon

2008-07-05T07:54:00.001+02:00

Péterfy Bori & Love Band - Ópium

Írások égnek némán
Máglyán hal meg az értelem
Azt a hajnalt sose feledem
Mikor megborzolt az a szél

Most nincsen más csak a csönd van
Darázsderekú felhőkből
Lassú eső hull
Ez a szerelem véget ért

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság

Lezárt szemhéjam vászon
A belső film hosszú álom
Nem ébredek már fel
Többé soha talán

Őrlángra tettél engem
Elhagytál megértettem
Ösztön csak a szerelem
Gyengeség villamosság

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság ágyra jár

A ködben tompa földfény
Dereng. Gyilkos örvény
Ránt el ragad messze
Nevünket ne keresse

Többé senki a fába
Kivéstem ha járna
Bárki eztán arra
Ki vagyunk már kaparva

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság ágyra jár

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság ágyra jár

Színes - színtelen :)

2008-06-01T13:30:00.001+02:00

néha nagyon nehéz...

2007-12-20T21:09:00.000+01:00

"Estranged"

When you're talkin to yourself

And nobody's home

You can fool yourself

You came in this world alone

(Alone)

So nobody ever told you baby

How it was gonna be

So what'll happen to you baby

Guess we'll have to wait and see

ONE, TWO

Old at heart but I'm only 28

And I'm much too young

To let love break my heart

Young at heart but it's getting much too late

To find ourselves so far apart

I don't know how you're s'posed

To find me lately

An what more could tou ask from me

How could you say that I never needed you

When you took everything

Said you took everything from me

Young at heart an it gets so hard to wait

When no one I know can seem to help me now

Old at heart but I musn't hesitate

If I'm to find my own way out

Still talkin' to myself

and nobody's home

(Alone)

So nobody ever told us baby

How it was gonna be

So what'll happen to us baby

Guess we'll have to wait and see

When I find out all the reasons

Maybe I'll find another way

Find another day

With all the changing seasons of my life

Maybe I'll get it right next time

An now that you've been broken down

Got your head out of the clouds

You're back down on the ground

And you don't talk so loud

An you don't walk so proud

Any more, and what for

Well I jumped into the river

Too many times to make it home

I'm out here on my own, an drifting all alone

If it doesn't show give it time

To read between the lines

'Cause I see the storm getting closer

And the waves they get so high

Seems everything We've ever known's here

Why must it drift away and die

I'll never find anyone to replace you

Guess I'll have to make it thru, this time- Oh this time

Without you

I knew the storm was getting closer

And all my friends said I was high

But everything we've ever known's here

I never wanted it to die

itt-és-most

2007-12-07T08:21:00.000+01:00

Ha igent mondunk, az igennel járó szenvedést kapjuk, ha nemet, a nemmel járót. A szenvedés ott vár ránk mindig, ahova menekülünk előle. Nem a visszautasítás szabadít meg, hanem a teljes befogadás. A zen elfogadja azt, ami van. Légy önmagad, ne az, aminek hiszed magad, vagy ami lenni szeretnél, sem pedig az, aminek látszani akarsz mások szemében, vagy aminek mások tartanak. Mi valóságosabb, a problémáid, vagy te magad?

Nehéz feladat

2007-11-23T09:34:00.000+01:00

Suba Hajnalka - Mese a madarakról és a Szeretetről

Amikor még nem volt Föld, az összes madár a Szeretet Országában élt. Mondjuk meg ezt pontosabban: Az összes madár a Szeretet Országában volt, mert a valós életről, amely lényegéhez hozzátartozik a tudat, a legkisebb fogalmuk sem volt.

Egy napon az ország királya elhatározta, hogy életre kelti a madarakat. Sokáig nézett mindegyikre, csodálta gyönyörű színeiket és különféle alakjaikat, végül gyengéden megérintette szárnyaikat. Az érintés következtében a szárnyak szétnyíltak és a madarak életre keltek. Határtalan boldogság töltötte el lelküket. A Szeretet országában lenni csodálatos érzés volt. Mindenki otthon érezte magát, mint a legjobb családban. Maga a király biztosította nem csak az élelmet, hanem azt is, hogy mindenki önmaga lehessen, ami olyan fontos az egészséges fejlődés és az élet nehézségeivel való megküzdés szempontjából.

A király figyelmes szemei alatt próbálkoztak a madarak az első repülésekkel. Az ügyes bánásmód a szárnyakkal nem is olyan egyszerű, amilyennek tűnik. A madarak tanulták megtartani a testüket a széllel szemben, úgy hogy az segítségükre legyen. Gyakorolták a leszállást, hogy a céljuk elérése ne csak puszta véletlen legyen, hanem valami természetes. A haladások a repülés művészetében nagy örömöt okoztak nekik, hiszen azért lettek teremtve és ezért is éltek, hogy repüljenek.

Azon a napon, amikor már az összes madár tökéletesen elsajátította a repülés művészetét, a király összehívta a nagy gyülekezetet.

- Sokáig éltetek az országomban. Megtanítottam veletek a repülés művészetét és biztosítottam nektek az élelmet. Most szabadok vagytok. Oda repülhettek, ahova csak akartok! A ti utatok gyönyörű, de veszélyes kaland lesz. – mondta a király.

- Itt a mi boldogságunk! Itt a mi hazánk! Miért kell innét elrepülnünk? hangzott el a nagy gyülekezetből.

- Mostanáig a Szeretet országában voltatok! De én megajándékoztalak benneteket a szabadsággal, azért, hogy egyszer majd mindenki saját szabad akaratából vissza jöhessen, mert itt van a ti igazi hazátok. A szívetekbe vágyat ültettem, hogy ne hagyja elfelejteni, hogy ide tartoztok, hogy önmagatok maradhassatok. Gyönyörű hangjaitokkal énekeljetek erről a helyről! Boldog repülést! – szólt a király búcsúzóul, majd még egyszer megérintette mindegyikük szárnyát és mindegyiknek még valamit súgott az útra.

Végül csak kevesen maradtak. Számotokra különleges feladatom van! - szólt titokzatosan a király. Számítok rátok, a ti segítségetekre. Azok akik elrepültek előttetek, a Szabadság országában nehéz pillanatokat fognak átélni, mert semmi sem olyan nehéz, mint az élet a Szabadságban. Ők ezt még nem tudatosítják. Nincs még semmiféle tapasztalatuk a szabadsággal, ezért ma még nincs értelme figyelmeztetni őket, vagy valamit is magyarázni nekik. Maguknak kell megismerni a szabadság árát és ízét. Mostanáig csak a nyugalom érzését ismerték, amit a jelenem biztosított. Mostantól saját maguk erejére lesznek utalva, érezni fogják, hogy mit jelent a magány. Megismerik a színes virágokat és a zöld fákat.

Én teremtettem őket nekik. Hűs forrás vízzel oltják majd szomjúságukat, a fák tetején éneklik majd a legszebb dallamokat. Megismerik majd a tél hidegét, a tollukra hullanak a hópihék, a sötét esőfelhők eltakarják előlük a nap fényét. Fészket raknak majd sárból, szalmából és ágacskákból, hogy megmelegedhessenek, hogy éljenek. Nem, sosem feledkezem meg róluk! Nem hagyom őket magukra! Nem lesz egy pillanat sem, amikor nem törődöm velük. De közülük sokan megfeledkeznek rólam és a szavaimra, amelyeket búcsúzáskor mondtam nekik.

Ezért kell utánuk repülnetek! Repüljetek azokhoz, akik reszketnek a hidegtől és nem tudják, mire vannak a szárnyaik, vagy hogyan használják őket! Repüljetek azokhoz, akik magabiztosan ülnek a fészkeikben és közben megfeledkeznek a küldetésükről. Végül repüljetek azokhoz, akiket erejük elhagy repülés közben és az a veszély fenyegeti, hogy a szakadékba zuhannak. Vigasztaljátok meg őket szavaimmal, bíztassátok testüket, lelküket!

- Király, miről beszéljünk nekik? kérdezte egyszerre a többi madár.

- Mondjátok mindenkinek: A király szeret téged! Addig nézzetek rá, amíg elhiszi és teli reménnyel és elszántsággal újra belevág a repülésbe.

Nagy feladat van előttetek. Tőletek függ azok sorsa, akiket szeretek. Sasoknak nevezlek benneteket és erős szárnyakat adok nektek. Azok biztonságosan elvisznek benneteket egészen a horizont határáig. A szemetekben fényesebb lesz a világosság, mint a nap fénye. Nem építetek fészket a fákon. Búvohelyet magatoknak a sziklák repedéseiben találtok. Ennek mély értelme van: mindenkit emlékeztetnetek kell, hogy a világon vannak. Fel kell ébresztenetek bennük a vágyat a haza után, amelyből jöttek és ahova vissza kell jönniuk.

A király szavai mélyen megérintették a sasok szívét és gondolatait. A büszkeség érzése a nemes feladattól félelemmel és a felelőség érzésével keveredett.

- Királyunk, a feladat, amivel megbíztál bennünket, nagy kitüntetés számunkra. Mindegyikünk igyekezni fog lelkiismeretesen teljesíteni. Nem vagyunk erre mégis túl gyengék? Habár adtál nekünk szárnyakat és a szemünket világosságoddal ajándékoztad meg, de a mellkasunkban ugyanolyan szív dobog, mint a többi madárnak, amelyeknek segítenünk kell. – mondta egy sas.

- Mindenki közülünk már most fél a magánytól, mindenki a melegségre és nyugalomra vágyik - mondta egy másik sas.

– Igen, ez így van. A ti szívetek semmivel sem különbözik a többi madár szívétől. És ennek is mély értelme van. Ha más szívet adnák nektek, akkor nem teljesítenétek a rátok bízott feladatot. A többi madárnak kiváló dolgokról kell mesélnétek, de ők a ti nyelveteken nem értenének meg benneteket. Ezért nektek is meg kell ismerni a félelem érzését, tudnotok kell mi a vágy és mi a csalódás.

Aki nem szenved együtt a másikkal, az sosem érti meg a másik szenvedését. Ezért ti, az én sasmadaraim, még jobban fogtok szenvedni, mint a többi madarak, mert tudatában lesztek a gyengeségeteknek. Mert bennetek nagyobb lesz a vágy a tökéletesség után, mint a többiekben. Gyengék lehettek! Sőt nagyon szükséges, hogy tudatában legyetek gyengeségeiteknek, mert csak akkor lesztek szerények és csak akkor fogtok bizalmat érezni irántam. Higgyetek nekem és akkor semmi rossz sem történhet veletek.

A beszéd befejezése után a király odament mindegyik sashoz, egy pillanatig, mely az örökkévalóságnak tűnt, a szemébe nézett és ezt mondta:

- Enyém vagy mindörökre! - és gyengéd, szeretetteljes érintéssel a világba küldte."

Kaland vagy biztonság...?

2007-07-24T10:32:00.000+02:00

"Sade márkit idézte, akiről már hallottam, de egy szót sem olvastam tőle, csak néhány közhelyet ismerek a szadizmusról, például, hogy "csak akkor ismerhetjük meg magunkat, ha felfedezzük a határainkat", mi igaz. De egyben tévedés is, hiszen egyáltalán nem olyan fontos, hogy mindent megtudjunk magunkról. Az emberi lény nem csak arra termett, hogy keresse a bölcsességet, hanem arra is, hogy felszántsa a földet, várja az esőt, elültesse a búzát, learassa a termést, megőrölje a magokat és megsüsse a kenyeret.

Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak.

Egy nő találkozása önmagával egyszerre játék és komoly kockázat. Isteni tánc. Amikor megtaláljuk önmagunkat, két isteni erő csap össze bennünk, két univerzum ütközik össze. S ha a találkozásból hiányzik a kellő alázat, az egyik univerzum elpusztítja a másikat."

Paolo Coelho: Tizenegy perc

A kertben

2007-06-24T23:06:00.001+02:00

Boglárkalepke

árnyék...

Paradicsom lesz...

Szemérmes cukkíni

Fokhagymavirág

A pelék úgyis előbb megeszik, mint mi...

Szárazság van :(

Holnap, holnap, holnap!!!! :))))

2007-04-26T11:00:00.000+02:00

Csendes csodák

2007-04-25T20:16:00.000+02:00

Reményik Sándor

Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tûz nyelje el Sodomát.
A Mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüst pontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut el elõled,
Hogy nõ, hogy törpül el veled,
Nem csoda ez? - s hogy tükrözõdni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Mystery Gang konci pénteken!!! :))))

2007-04-25T19:23:00.000+02:00

négy(öt)levelű...

2007-04-22T10:13:00.000+02:00

...nem boldog...

2007-04-20T20:56:00.000+02:00

Eleven Hold

SEHOL

Még az olaj is mos le némi koszt rólam.
Meghaltál bennem, de én is meghaltam.
Úgy ringok Isten és közted, mint törött hintaló,
egész' belefáradtam már, de így a jó!

Legalább könnyű lesz így elmennem,
már a legtöbb mindent megnéztem,
S nem boldog soha, senki sehol.

A Mennyben számomra nincs hely még,
mer' oda nem elég ilyen kis végzettség!
Bár jó barátom a főnök rég,
túl alacsony vagyok, és távol az ég...!

Miért mondaná meg egyik a másiknak,
mit tegyen?!
Hadd döntsem el én...,
hogy nyomom a féket, vagy megyek az úton!
Idelent dúl a háború magas posztokért.
Gyerünk! Vegyétek csak el a kedvem!

Legalább könnyebb lesz így felszállnom!
Bárhova nézek, csak azt látom,
hogy nem boldog soha, senki sehol.

A Mennyben számomra nincs hely még,
mer' oda nem elég ilyen kis végzettség!
Bár jó barátom a főnök rég,
túl alacsony vagyok, és távol az ég...!

Néhány dolgot még át kell élnem.
Addig biztos, míg úgy nem érzem, hogy
A kéjből ugyanúgy elég már, mint a fájdalomból.

2007-04-18T18:07:00.000+02:00

KT TUNSTALL

"Other Side Of The World"

Over the sea and far away
She's waiting like an iceberg
Waiting to change
But she's cold inside
She wants to be like the water

All the muscles tighten in her face
Buries her soul in one embrace
They're one and the same
Just like water

The fire fades away
Most of everyday
Is full of tired excuses
But it's to hard to say
I wish it were simple
But we give up easily
You're close enough to see that
You're the other side of the world to me

On comes the panic light
Holding on with fingers and feelings alike
But the time has come
To move along

The fire fades away

Can you help me
Can you let me go
And can you still love me
When you can't see me anymore

The fire fades away

nem léteznek már...

2007-03-27T12:13:00.000+02:00

Bonnie Tylor: Holding out for a Hero

Where have all the good men gone
And where are all the gods?
Where's the street-wise Hercules
To fight the rising odds?
Isn't there a white knight upon a fiery steed?
Late at night I toss and turn and dream
of what I need

I need a hero
I'm holding out for a hero 'til the end of the night
He's gotta be strong
And he's gotta be fast
And he's gotta be fresh from the fight
I need a hero
I'm holding out for a hero 'til the morning light
He's gotta be sure
And it's gotta be soon
And he's gotta be larger than life

Somewhere after midnight
In my wildest fantasy
Somewhere just beyond my reach
There's someone reaching back for me
Racing on the thunder end rising with the heat
It's gonna take a superman to sweep me off my feet

Up where the mountains meet the heavens above
Out where the lightning splits the sea
I would swear that there's someone somewhere
Watching me

Through the wind end the chill and the rain
And the storm and the flood
I can feel his approach
Like the fire in my blood

Regina Spektor Fidelity

2007-03-23T07:59:00.001+01:00

I never loved nobody fully
Always one foot on the ground
And by protecting my heart truly
I got lost in the sounds
I hear in my mind
All these voices
I hear in my mind all these words
I hear in my mind all this music

And it breaks my heart
And it breaks my heart
And it breaks my heart
It breaks my heart

And suppose I never met you
Suppose we never fell in love
Suppose I never ever let you kiss me so sweet and so soft
Suppose I never ever saw you
Suppose we never ever called
Suppose I kept on singing love songs just to break my own fall
Just to break my fall
Just to break my fall
Break my fall
Break my fall

All my friends say that of course its gonna get better
Gonna get better
Better better better better
Better better better

I never love nobody fully
Always one foot on the ground
And by protecting by heart truly
I got lost
In the sounds
I hear in my mind
All these voices
I hear in my mind all these words
I hear in my mind
All this music
And it breaks my heart
It breaks my heart
Breaks my
Heart
Breaks my heart

Drops...

2007-03-22T10:44:00.000+01:00

Tavaszi eső...

2007-03-02T12:34:00.000+01:00

Az elsők...

2007-02-21T19:23:00.000+01:00

Újra és újra tavasz...

2007-02-18T20:17:00.000+01:00

"Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált rá választ - míg egy nap meglátott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve. Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át.

- Öreg kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás?

Az öregembe rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett.

- Igen, most már látom! - kiáltotta Milarepa. - Örökké hálás leszek neked. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után?

Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján."

Jepp...

2007-02-06T18:50:00.000+01:00

Paul Simon

You Can Call Me Al

A man walks down the street,
He says, Why am I soft in the middle now?
Why am I soft in the middle?
The rest of my life is so hard!
I need a photo-opportunity,
I want a shot at redemption!
Don't want to end up a cartoon,
In a cartoon graveyard .....

Bonedigger, Bonedigger,
Dogs in the moonlight.
Far away, my well-lit door.
Mr. Beerbelly, Beerbelly,
Get these mutts away from me!
You know, I don't find this stuff amusing anymore ....

If you'll be my bodyguard,
I can be your long lost pal!
I can call you Betty,
And Betty, when you call me,
You can call me Al!

A man walks down the street,
He says, Why am I short of attention?
Got a short little span of attention,
And whoa, my nights are so long!
Where's my wife and family?
What if I die here?
Who'll be my role-model?
Now that my role-model is ....
Gone ...... gone,
He ducked back down the alley,
With some roly-poly, little bat-faced girl.
All along .... along ....
There were incidents and accidents,
There were hints and allegations .....

If you'll be my bodyguard,
I can be your long lost pal!
I can call you Betty,
And Betty, when you call me,
You can call me Al!
Call me Al ......

A man walks down the street,
It's a street in a strange world.
Maybe it's the Third World.
Maybe it's his first time around.
He doesn't speak the language,
He holds no currency.
He is a foreign man,
He is surrounded by the sound, sound ....
Cattle in the marketplace.
Scatterlings and orphanages.
He looks around, around .....
He sees angels in the architecture,
Spinning in infinity,
He says, Amen! and Hallelujah!

If you'll be my bodyguard,
I can be your long lost pal!
I can call you Betty,
And Betty, when you call me,
You can call me Al!
You can call me Al ......

Téli strandolók...

2007-01-31T20:38:00.000+01:00

Híú fiú - tükrön tollászkodás

Féllábon... :)

Somewer over the rainbow

A tigris és a virág...

2007-01-30T19:15:00.001+01:00

Rövidesen jobban is megismerhettem ezt a virágot. A kis herceg bolygóján mindig voltak virágok, nagyon egyszerű virágok, egy sor szirommal, helyet is alig foglaltak, és nem zavartak senkit. Reggel megjelentek a fűben, estére elhervadtak. De ez egy szép napon egyszerre csak kicsírázott, magva a jó ég tudja, honnét került oda, és a kis herceg aprólékos gonddal figyelte a zsenge hajtást, amelyik semmilyen más hajtáshoz sem hasonlított. Ki tudja, nem holmi majomkenyérfa-féleség-e? A vesszőcske növekedése azonban abbamaradt, és a kis növény hozzákezdett a virágkészítéshez. A kis herceg szemmel kísérte, hogyan jelenik meg rajta egy óriási bimbó, és sejtette, hogy csodálatos tünemény fog kibontakozni belőle; a virág azonban végevárhatatlanul, egyre csak szépítgette magát odabent a zöld szobájában. Nagy gonddal válogatta meg a színeit. Lassan öltözködött, egyenként igazította magára a szirmait. Nyilván nem akart olyan gyűrötten napvilágra lépni, mint a pipacsok. Nem akart megmutatkozni, csak szépsége teljes sugárzásában. Úgy bizony! Nagyon kacér virág volt! Így aztán hosszú napokon át tartott a titokzatos öltözködése. Aztán egy hajnalban, éppen napkeltekor, végre megjelent.

Ásított egyet, és azt mondta, ő, aki olyan aggályos pontossággal dolgozott:

- Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek... Még meg se fésülködtem...

A kis herceg nem bírta magába fojtani a csodálkozását:

- Milyen szép vagy!

- Ugye? - felelte kedvesen a virág. - És épp egyszerre születtem a nappal...

A kis herceg ebből könnyen kitalálta, hogy a virág nem valami szerény; viszont olyan megható volt!

- Azt hiszem, épp most van a reggeli ideje - tette hozzá a virág kisvártatva. - Volnál szíves gondoskodni rólam?

A kis herceg pedig, mélységes zavarban, sietve kerített egy öntözőkannát, és kiszolgálta a virágot.

Az meg már mindjárt az elején zaklatni kezdte az ijedős hiúságával. Egy napon például, mikor a négy töviséről beszélt, azt mondta a kis hercegnek:

- Most aztán jöhetnek a tigrisek a karmaikkal!

- Az én bolygómon nincsenek tigrisek - jegyezte meg erre a kis herceg. - A tigrisek különben sem esznek füvet.

- Én nem vagyok fű - felelte szelíden a virág.

- Bocsáss meg...

- Különben sem félek a tigrisektől. A huzattól viszont irtózom. Nincs véletlenül valamilyen szélfogód?

"Irtózni a huzattól - gondolta a kis herceg - elég kockázatos kilátás egy növénynek. - Furcsa egy virág ez..."

- Esténként tégy majd bura alá. Nagyon hideg van itt nálad. Rosszul vagy berendezkedve. Ahonnét én jöttem...

De nem folytatta. Hiszen mag formájában jött: más világokról nem tudhatott semmit. Szégyenében, hogy ilyen együgyű füllentésen kapatta rajta magát, kettőt-hármat köhintett, így akart fölébe kerekedni a kis hercegnek.

- A szélfogó?

- Épp azért indultam, de elkezdtél beszélni hozzám...

Erre a virág még jobban köhécselt, hadd furdalja csak a lelkiismeret a kis herceget.

Annak pedig, hiába volt tele jóakaró szeretettel, előbb-utóbb mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak érezni magát.

- Nem lett volna szabad meghallgatnom - vallotta meg egy napon. - A virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell őket, beszívni az illatukat. Az enyém egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse tudtam örülni neki. Annyira bosszantott az a tigriskarom-história, holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...

Aztán:

- Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!

Szökéséhez, azt hiszem, a vadmadarak húzását használta föl. Indulása reggelén szépen rendbe tette a bolygóját. Gondosan kipucolta a működő vulkánjait. Két ilyen működő vulkánja volt szerencsére: kényelmesen megfőzhette rajtuk a reggelijét. Volt egy kialudt vulkánja is. De mert úgy gondolta: "Sosem lehet tudni!", kipucolta ezt a kialudt vulkánt is. A vulkánok, ha jól kipucolják őket, szabályosan, enyhe lánggal égnek, kitörések nélkül. A vulkánkitörések olyanok, mint a mi kéménytüzeink. Mi itt a Földön nyilván túl kicsinyek vagyunk hozzá, hogy rendesen kipucoljuk a vulkánjainkat. Ezért okoznak annyi bajt.

A kis herceg némi kis szomorúsággal kigyomlálta az utolsó majomkenyérfa-hajtásokat is. Szentül hitte, hogy soha nem fog visszatérni többé. De aznap reggel nagyon-nagyon jólestek neki ezek a megszokott munkák. S amikor utoljára öntözte meg a virágot, és be akarta borítani a burájával, egyszeriben sírhatnékja támadt.

- Isten veled - mondta a virágnak.

A virág azonban nem felelt.

- Isten veled - ismételte.

A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.

- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.

A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.

Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.

- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.

- De a szél...

- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.

- De az állatok...

- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.

És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.

- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.

Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt.

Saint-Exupery: A kis herceg - részlet

Azt hiszem... ELÉG!!!

2007-01-25T09:21:00.000+01:00

Kowalsky meg a Vega :
Ennyi Csak

Megesik, hogy nincs nálad éppen
a kulcs, ami nyitná a zárat a gépen
ami zuhan, mint a fejsze a nyele nélkül.
Mindegy, milyen hős az ember, beleszédül.
Vagy itt van ez a nap, mit lapra rak
aki keveri a kártyát, az nem te vagy
mert lehet, hogy most gyenge, de holnap jobb lesz
ne nézz a tegnapodra.

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
a felhő is eltűnik majd...

Vagy megesett, hogy bal lábbal lépsz
az ágy mellé először, ha az ébredés
zajos mint a kürt, a füledre ült
a francba ez az óra- hát ma sem menekülsz!
de te zavard el a felhőt a homlokodról
jó, ha semmi nem hoz zavarba
kezet mos a kéz; mindig számíthatsz rám,
én is számítok rád, ha baj van

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
Kétszer egy folyóba ugyanúgy nem lép senki...

Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!

Ne bánd, hogy amire vágysz, nem mindig azt kapod
Mint a gazdagot, úgy a szegényt is ugyanaz a végzet éri el
Hogy itt bizony élni kell
Óra az órára, napra nap
Megy az idő, minden új napra újabb nap
A pénz csak papír, és annyit ér
mint a levegő, a világot forgató erő.

Puha minden, ahova lépsz;
mindenki keresi a pénzt, hajtja a lét
mert ahol van a kincsed, ott van a szíved
ezt egy bölcs is elmondta már tudod, nagyon régen
Minek futsz a baj után, az úgyis elmegy
legyen egy jobb napod ma
De háztól házig ennyi az élet,
legyen szép, és hosszú az utca

Minden változik, és senki sem az, aminek látszik
Kétszer egy virágot nem téphet le senki újra

Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!
Csak ennyi ez.

Tél helyett

2007-01-21T17:57:00.000+01:00

Boldog Karácsonyt!

2006-12-24T19:12:00.000+01:00

Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
    Lángos csillag állt felettünk,
    gyalog jöttünk, mert siettünk,
    kis juhocska mondta - biztos
    itt lakik a Jézus Krisztus.
 Menyhárt király a nevem.
 Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
    Úgy hallottuk, megszülettél,
    szegények királya lettél.
    Benéztünk hát kicsit hozzád,
    Üdvösségünk, égi ország!
 Gáspár volnék, afféle
 földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
    Főtt kolbászunk mind elfogyott,
    fényes csizmánk is megrogyott,
    hoztunk aranyat hat marékkal,
    tömjént egész vasfazékkal.
 Én vagyok a Boldizsár,
 aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
    Hulló könnye záporán át
    alig látja Jézuskáját.
    A sok pásztor mind muzsikál.
    Meg is kéne szoptatni már.
 Kedves három királyok,
 jóéjszakát kívánok!

József Attila

Lázár Ervin

2006-12-23T15:57:00.000+01:00

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

Bemutatkozunk

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. ,,Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!'' Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megvakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp.

Ma is elég bánatosan kelt fel a nap. ,,Rossz jel, hű, de rossz jel!'' - gondoltam. Nézek a dombhát felé... Akár ne is mondjam: ott komorlott, gomolygott, nőtt, nődögélt. Jött. Kapkodtam a fejem, menekültem volna. De hova?

Az meg ott már lépni készült. Na, néztem riadtan, mindjárt a Ráday-kastély tetején lesz.

S ebben a pillanatban csöngettek. Nagyon vidáman szólt a csengő. Mert az én csengőm tud vidáman szólni, kétségbeesetten, egykedvűen. Aszerint, hogy éppen ki nyomja kint a gombot. Ugrottam, tártam az ajtót. Na, mondhatom! Még az állam is leesett. Egy macskaforma kis figura állt az ajtóban, fekete kalapban, piros ingben, farmernadrágban, a lábán ormótlan bakancs lotyogott-kotyogott. Már nyitottam a számat, hogy ilyesféléket mondjak: ,,Kicsoda ön, uram, és mit akar?'' - de nem jutott rá idő, mert az ott kint rám kiáltott:

- Fussunk!

Eszembe jutott rögtön a Szomorúság. Hej, lehet, hogy már ott kipeg-kopog az ablakomon! Nosza, neki a lépcsőháznak! Ropogott a cipőnk talpa, mint a géppuska, a fordulókban meg csisz-csosz, csisszent-csosszant, aztán megint ripp-ropp, klipi-klapi... De a második fordulóban észbe kaptam. Megálltam.

- Hiába futunk. Úgyis elkap.

Megállt a nagy bakancsú, és szelíden rám nézett.

- Mikkamakka vagyok - mondta. - Hallottál már rólam?

- Még nem.

- Akkor most majd hallasz - hadarta. - Fussunk!

Most már nem aggályoskodtam. Futottam. Ha egyszer Mikkamakkának hívják, nem lehet akárki. Futottunk végig a falun, ahogy a lábunk bírta. A szembejövőknek kikerekedett a szeme láttunkra. Nicsak, itt fut egy medveforma férfi meg egy gyerekforma macska! Ettől elnevették magukat. A nevetés ránk is ránk ragadt, a réten már nevetve futottunk.

- Az ott a Négyszögletű Kerek Erdő - mutatott előre Mikkamakka, s tudtam, ha benn leszünk a fák közt, már meg vagyok mentve.

Bent az erdőben aztán kiszuszogtuk magunkat, s megfordultunk. Lássuk csak, hol az a Szomorúság! Ott volt mögöttünk. De már oszladozott, foszladozott, sápadozott, halványodott. Eloszlott lassacskán, mint a köd.

- Köszönöm! - mondtam Mikkamakkának.

- Ne köszönd - nevetett Mikkamakka -, ez a dolgom. Most egy pár napig itt laksz velünk a tisztáson, s meglátod, utána nem lesz semmi baj.

- Mi az, hogy veletek? Kikkel? - kérdeztem miközben elindultunk egy ösvényen az erdő belseje felé.

- Jó társaság, ne félj! - mondta Mikkamakka: - Elsőnek ott van mindjárt Bruckner Szigfrid.

- Az kicsoda?

- Hej, micsoda nagy hírű oroszlán volt! - nézett rám Mikkamakka. - Nem hallottál róla? Artista, főzsonglőr, bűvész, bohóc, balett-táncos. Versengtek érte a cirkuszok.

- Aztán?

- Aztán? - mormogott Mikkamakka. - Aztán megöregedett. Meglassult, meggörbedt, meggyengült. Csak a nagy hangja maradt a régi.

- Nagyhangú?

- Az, az, nagyhangú. De bárcsak mindenki úgy lenne nagyhangú, ahogy ő! Majd meglátod.

- Hogy került ide?

- Öreg volt, nem kellett már senkinek. Rá se néztek a cirkuszigazgatók. ,,Mit akar ez a kivénhedt fráter?!'' - azt kérdezték. Ő meg szomorkodott, csavargott, kujtorgott. Egy szép este kint ült a város szélén, potyogtak a könnyei.

- S akkor jöttél te - mondtam.

- Igen - nézett rám Mikkamakka -, mondtam már, hogy ez a dolgom. Jöttem, és elhívtam ide a Négyszögletű Kerek Erdőbe. Azóta is itt él.

- Kettesben veled.

- Dehogy kettesben. Itt él Ló Szerafin is, a kék paripa: Ő, tudod, kéknek született. Ami nem csoda, mert Ló Szerafin lócsoda. Vagyis hogy csodaló. Csakhogy az emberek nem hisznek a csodákban, a kék lovakban meg még kevésbé. Mosták, dörzsölték, szappanozták, sikálták szegény Ló Szerafint. Persze kék maradt. Erre befestették szürkére, pejre, feketére, sárgára. De egykettőre levedlette a festett szőrt, és újra kéken ragyogott. Akkor aztán minden kezdődött elölről. Majd náthát kapott szegény Ló Szerafin a sok mosdatástól. Megszökött hát, s nekivágott a világnak. Bujkált, vándorolt, igen szomorú volt.

- S akkor jöttél te.

- Igen - mondta gyorsan Mikkamakka.

- Meg aztán itt lakik Aromo is.

- Hát ő?

- Aromo nyúl. Ugrifüles, nagyeszű. Úgy is hívjuk: fékezhetetlen agyvelejű. Ő meg, tudod, kint lakott a mezőn. Szabad foglalkozású nyúl volt. Káposztaszakértő. Egyszer hoz ám neki a postás egy levelet. Azonnal jelenjék meg itt meg itt, ekkor és ekkor, mert köteles elvégezni a nyúlfutás-tanfolyamot. El is ment szegény. Egy nagy épületre ki volt írva, hogy Nyúlfutást Oktató Főtanfolyam. Oda kellett mennie. Egy bizottság elé vezették. Kövér, pirospozsgás urak ültek a bizottságban. Aromo éppen mondani akarta, hogy minek tanulja ő a nyúlfutást, amikor... de a főkövér már rá is reccsent: ,,Na, fusson egy kört!'' Aromo futott. ,,Rettenetes! - sopánkodtak a bizottság tagjai. - Hogy dobálja a farát, micsoda rossz lábtartás, ezt a gyenge technikát!'' Aromo megint mondani akarta, hogy hiszen ő nyúl, de nem engedték szóhoz jutni. Heteken át gyakoroltatták. Nyúlfutásra oktatták a kövérek. De igen elégedetlenek voltak vele. Ilyen rossz tanulójuk még sose volt, ingatták a fejüket, és három hét múlva előhoztak egy teknősbékát. ,,Na, mutasd meg neki!'' - mondták, s a teknősbéka fél nap alatt végigcsoszogott a kerten. ,,Na, látod, ez az! - mondták a kövérek Aromónak. - Ez az igazi nyúlfutás. Látod, milyen szépen ingatja a fejét, milyen kecsesen rakja a lábát?! Igaz, a gyorsaságát még icipicit fejleszteni kell, de akkor is így fut egy igazi nyúl.'' Aromo igen mérges lett, azt se mondta fapapucs, csak zsupsz! átugrott a kerítésen, és uzsgyi neki, vesd el magad! Isten veled, nyúlfutásra oktató tanfolyam! A kövérek meg: ,,Utána, utána, hiszen még nem tud rendesen futni, fogják meg!'' De mire kettőt léptek, Aromo farkincája végét se látták. Nosza, vérebeket eresztettek utána. Így találkoztam Aromóval. Futott, mint a nyúl, nyomában a vérebek.

- S azóta ő is itt él.

- Ő is - bólintott Mikkamakka. - Meg itt él Vacskamati is. Olyasféle szerzet, mint én - nevetett rám a macskaforma képével. - Bent élt a városban, igen szerette mindenki... csakhogy...

- Csakhogy?

- Kicsit szeleburdi.

- Az igazán nem nagy baj - mondtam.

Mikkamakka elgondolkodott.

- Nem nagy. Bizonyos körülmények között nem nagy - mondta kis hallgatás után. - Na várj, elmondok egy esetet. Volt ennek a Vacskamatinak egy nagyon jó barátja, egy kisfiú. Megbeszélték, hogy délután elmennek moziba. A kisfiú nagyon boldog volt, a megbeszélt találkozóra pontosan megérkezett, még két fagylaltot is vett, egyet magának, egyet Vacskamatinak. Múlt az idő, a kisfiú álldogált a sarkon, a saját fagylaltját elnyalogatta, a másik kezében meg szorongatta Vacskamatiét. De Vacskamati csak nem jött. A fagylalt már olvadozni kezdett, csöpögött az aszfaltra. De Vacskamati csak nem jött. Elolvadt a fagylalt, már csak a lucskos tölcsért szorongatta a kisfiú, de Vacskamati csak nem jött. Mert mi történt? Elindult ugyan Vacskamati a találkozóra, de útközben találkozott egy másik barátjával, aki éppen a Vidám Parkba igyekezett. ,,Jaj de jó - kiáltotta Vacskamati -, megyek veled!'' A kisfiút azon nyomban el is felejtette. Bementek a Vidám Parkba, hullámvasutaztak, gokartoztak, virslit ettek, táncikáltak, s egyszer csak az óriáskerék tetején Vacskamatinak eszébe jut a kisfiú. ,,Jaj!'' - kiáltja, és már ugrik is ki, majd a lábát töri, és fut a megbeszélt helyre. A másik barátja meg nem tudja, mit gondoljon, ő is kiugrik az óriáskerékből, de akkorra Vacskamati már eltűnt a tömegben. Nagyon elszomorodott a másik barátja. Igen nehéz lett a szíve. Vacskamati meg fut a sarokra, de a kisfiú már nincs ott, csak egy szétmázolódott fagylaltpacni az aszfalton. Igen elkeseredett Vacskamati, hogy ő most ekkora bánatot okozott a kisfiúnak is meg a másik barátjának is. Hazament, sírdogált, rídogált. Aztán másnap kezdődött minden elölről. Nem múlt el nap, hogy bánatot ne okozott volna valakinek a szeleburdiságával. De legfőképpen magának, mert minden este keservesen megbánta, amit aznap rosszul csinált, és sírdogált odahaza. Akkor aztán...

- Becsöngettél hozzá - mondtam.

- Be - bólintott Mikkamakka. - Elhoztam ide.

- Most is olyan szeleburdi?

- Most is - mondta Mikkamakka -, de azért majd megszereted. Mi is szeretjük mindannyian. Még Nagy Zoárd is szereti.

- Az kicsoda?

- Nagy Zoárd a lépkedő fenyőfa.

- Tud menni?!

- Tud. Azt kérte annak idején egy tündértől, hogy engedje őt vándorolni. Nem akar örökké egy sziklás hegyoldalban állni egy tölgy meg egy bükk szomszédságában, örökké ugyanazt a völgyet nézni, ugyanazt a folyót. ,,Pedig nincs annál szebb - mondta neki a tündér -, mint háromszáz évig nézni egy völgyet. Egy percig nézni nem érdemes, húsz év nagyon kevés rá, de háromszáz év... az igen!'' De Nagy Zoárdnak aztán beszélhetett! ,,Jól van - mondta a tündér - mehetsz!'' Na, el is indult Nagy Zoárd. Megjárta a sivatag homokját, a tengerek partjait, szigeteken járt, délszaki földeken, jéghideg északon. Talán nincs is olyan hely, ahol Nagy Zoárd ne járt volna. Igen ám, csakhogy egyszer elkezdett sajogni a szíve. Újra látni szerette volna a völgyet, a folyót, szeretett volna elbeszélgetni a tölggyel és a bükkel. Fogta magát, hazament. Van lába, megtehette. Otthon aztán úgy érezte, hogy ez nem ugyanaz a völgy, nem ugyanaz a folyó, s a tölgy se meg a bükk se ugyanaz. ,,Ez nem ugyanaz a hely, ahol születtem!'' - kiáltotta, és nekivágott a világnak, hogy megkeresse azt a völgyet, azt a folyót, azt a bükköt és azt a tölgyet. Járt, járt körbe a világban örökké, szakadatlan. De hogy találta volta meg, amit keresett?! Belefáradt, elszomorodott.

- És akkor találkoztatok.

- Igen - mondta Mikkamakka -, találkoztunk.

- Köztetek jól érzi magát? - kérdeztem.

- Járkálhat kedvére, álldogálhat kedvére - mondta Mikkamakka. - Lehet, hogy néha elvágyódik.

- Miért nem megy akkor el?

Mikkamakka elmosolyodott.

- Mert tudja, hogy szükségünk van rá. Karácsonykor feldíszítjük, gyertyákat teszünk rá. Ha elmenne, ki lenne akkor a karácsonyfánk? S boldog ám ő is a gyertyáival meg a díszeivel, csak látnád!

- Talán egyszer meglátom - mondtam.

- Lehetséges - bólintott Mikkamakka, és kicsit abbahagyta a beszédet, mert éppen hegyre kapaszkodtunk. Csak fönn a csúcson szólalt meg újra. - És velünk van Szörnyeteg Lajos is.

- Szörnyeteg? - csodálkoztam. - Annyira csúf?

- Hát nem valami nagy szépség, az biztos - mondta Mikkamakka. - De csúfnak se csúf. Mondjuk inkább csúnyácska. Meg hát... - elhallgatott.

- Meg hát?

- Nem is egy lángész. Tudod, olyasféle, aki egy hétig is eltöpreng azon a kacifántos kérdésen, hogy mennyi kettő meg kettő. És egy hét töprengés után nagy boldogan kisüti, hogy öt. Na de ha arról van szó, hogy éhes vagy, és Szörnyeteg Lajosnak egy darab kenyér van a kezében, szemvillanás alatt megfelezi veled. Ha valami bajod van, mindenkinél hamarabb észreveszi, és mindenkinél hamarabb próbál segíteni. Úgy is hívjuk: a legjobb szívű behemót.

- S ő hogy került ide?

- Tudod, milyenek az emberek. Mást se tettek, csak nevették szegény Lajost. Járatták vele a bolondját. Elküldték a patikába velős csontért. A henteshez meg aszpirinért. És ő meg ment, segíteni akart. Gondolhatod, mekkorákat nevettek rajta. Egyszer igen éhes volt, és meglátott egy böhöm embert. A böhöm ember nagy szelet húsokat evett kenyérrel meg kovászos uborkával. A kovászos uborkát igen szereti Szörnyeteg Lajos. Jó messziről, vágyakozva nézett a böhöm ember felé. Az meg odakiáltott neki: ,,Látom, éhes vagy! Szaladj el, hozzál nekem fából vaskarikát, és akkor kapsz a húsból meg az uborkából. Kenyeret is kapsz!'' Lajos már futott is. Majd csak megleli valahol azt a fából vaskarikát. Ami nincs is.

- És meglelte?

- Meg - bólintott Mikkamakka. - Mert találkozott velem.

- Azóta itt lakik a Négyszögletű Kerek Erdőben - mondtam.

- Itt - folytatta Mikkamakka -, akárcsak Dömdödöm.

- Kicsoda?

- Dömdödöm. Azért nevezzük így, mert csak annyit tud mondani: dömdödöm.

- Semmi mást?

- Semmit. De azért nagyon jól megértjük, akármit akar mondani. Néhány nap alatt majd te is megérted.

- Ő meg, ugye, azért jött ide, mert odakint senki se értette meg, és ki is nevették - mondtam.

- Lehet - válaszolta Mikkamakka -, magam sem tudom pontosan. De Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl azt állítja, hogy Dömdödöm tudna beszélni, csak nem akar.

- És miért nem?

- Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: ,,Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!...'' Mi az hogy ,,de ha még egyszer'' - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. ,,Ejha!'' - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. ,,Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!'' - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. ,,Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!'' - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: ,,Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.'' Erre igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: ,,Én igazán szeretlek.'' Mi az hogy igazán, háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem. S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: ,,Dömdödöm.'' Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

- És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? - kérdeztem.

- Egészen bizonyos lehetsz benne - mondta Mikkamakka -, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani csak azt, hogy dömdödöm.

- Már tudom is, hogy kinek mondta - csillant fel a szemem, de Mikkamakka nem válaszolt. Előremutatott.

- Odanézz! Ott vannak.

Bizony ott voltak valahányan. Futottak elénk. ,,Isten hozott benneteket!'' - kiabálták. Ölelgettek engem is, mintha ezer éve köztük laktam volna. Egyszer csak a nagy lármában hozzám fordult Mikkamakka.

- Akartál valamit mondani?

- Csak azt akarom... csak annyit akarok - dadogtam a hirtelen felzengő csendben -, hogy dömdödöm.

(Lázár Ervin meghalt... :( )

A teljes mese és még több Lázár Ervin itt...

Hú, ha ezt meg tudnám tenni...

2006-12-13T23:17:00.000+01:00

"Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejdtsd el azt, aki voltál, hogy az legyél, aki vagy. "

Paolo Coelho: A Zahír

:)

2006-12-12T11:46:00.000+01:00

Bádatos dapok

(részlet Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéből)

Hideg dovebber dzsípős szele jő,

Biatta bost bidded bező kopár,

Oda az egyhe, őszies idő,

S elbúlt a Gyár.

Deb tudob, bilyen erős akarat

Lelkesít, hogy daloljod bég a száj,

Bégis dalolok, bitt a badarak,

Bert hát buszáj.

Bost búcsú déked, trillázó patak,

Ti rózsák, badarak, te tarka rét,

Búcsú déktek, artikulált szavak,

Áldott beszéd!

Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,

Búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,

Begtört szívvel sebbi bást deb kérek,

Csak hogy - hapci!!!

Kék madár...

2006-12-07T22:26:00.000+01:00

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.

Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.

És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem."

A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: "Neked aztán mindened megvan." De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollainak ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált.

"Hogy újra repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."

Paolo Coelho: Tizenegy perc

Szabadság...

2006-12-07T09:20:00.000+01:00

"Ha most el kéne mesélni valakinek az életemet, megtehetném úgy is, hogy független, bátor és boldog nőnek gondoljon. De ez nincs így, mert megtiltottam magamnak, hogy kimondjam azt a szót, ami fontosabb, mint a tizenegy perc: szerelem.

Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez a hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van.

Aki teljesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.

És aki szeret, szabadnak érzi magát.

Ezért hiába minden élmény, tapasztalat, felfedezés, amit átélhetek - az egész nem ér semmit. Remélem, hogy ez az időszak hamarosan véget ér, és újra elkezdhetem keresni önmagam - egy férfi tükrében, aki megért, és nem okoz fájdalmat.

De micsoda ostobaságokat fecsegek? Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat emiatt.

Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolha senkit.

Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, nélkül hogy birtokolnánk."

Paolo Coelho: Tizenegy perc

Esőtől másnapos erdő...

2006-12-05T15:27:00.000+01:00

Gombák...

2006-12-04T16:12:00.000+01:00

Döntés...

2006-12-04T15:33:00.000+01:00

"Ma elmentem egy vidámpark előtt. Mivel nem költekezhetek feleslegesen, gondoltam, legalább nézem az embereket. Sokáig álltam a hullámvasút előtt, és észrevettem, hogy az emberek többsége izgatott várakozással száll fel rá, de amikor elindul, majd' meghalnak félelmükben, és kiabálnak, hogy állítsák le a gépet.

Akkor most mit akarnak? Ők választották az izgalmat! Hát nem elég elszántak, hogy végigcsinálják? Talán azt gondolják, hogy e helyett jobban tették volna, ha fölülnek egy körhintára, és egyhelyben forognak?

Jelenleg túlságosan magányos vagyok ahhoz, hogy a szerelemre gondoljak, de győzködöm magam, hoyg ez elmúlik, és igenis szerzek egy állást, és azért vagyok itt, mert ide akartam jönni. Én választottam ezt a sorsot. A hullámvasút az én életem, az élet kemény és szédítő játék, az élet ejtőernyőzés, kockázatvállalás, esések és kelések sorozata, hegymászás, vágy, hogy fölérjünk a csúcsra, és csalódás és szenvedés, ha nem sikerül.

Nem könnyű így, távol a családomtól, távol a hazámtól, ahol olyan nyelven beszélhetek, amin ki tudom fejezni minden érzelmemet. De mától fogva, ha rám tör a rosszkedv, mindig a hullámvasútra fogok gondolni. Ha egyszer arra ébrednék, hogy a hullámvasúton ülök, vajon mit éreznék?

Hát igen, az első gondolatom biztos az volna, hogy fogságba estem, és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne, és ki akarnék szállni. De ha bízom abban, hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, biztonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjem a tájban, és sikoltozzak örömömben."

Paulo Coelho:
Tizenegy perc

Soha fel nem adni...

2006-12-04T15:28:00.000+01:00

Erdő...

2006-12-04T15:13:00.000+01:00

Félelem... ...mitől???

2006-12-03T08:45:00.000+01:00

"Ekkor megfogtam egy poharat, és az asztal szélére tettem.
- Le fog esni - mondta.
- Pontosan. Azt akarom, hogy lökd le.
- Törjek össze egy poharat?
Igen, törjön össze egy poharat. Látszólag egyszerű, mégis nehéz megtenni, mert olyan félelmek rejlenek benne, amelyeket soha nem érthetünk igazán. Mit számít az, ha összetörünk egy olcsó poharat? Hiszen mindenkivel előfordult már - véletlenül.
- Törjek össze egy poharat? - kérdezte ismét. - De miért?
- Megmagyarázhatnám - feleltem. - De igazából csak úgy; azért, hogy összetörjön.
- Érted törjön össze?
- Dehogy.
Nézte az üvegpoharat az asztal szélén - és aggódott, hogy le fog esni.
"Te azt mondanád, hogy ez egy beavatási szertartás" - gondoltam, és kedvem lett volna hangosan is kimondani. "Ez a tilos. Az ember nem törögeti szándékosan a poharakat. Az éttermekben, otthon is, mindig nagyon ügyelünk arra, hogy ne tegyük a poharakat az asztal szélére. A világ megköveteli, hogy vigyázzunk a poharakra, nehogy leessenek a földre."
De amikor véletlenül összetörünk egyet, rájövünk, hogy nem is olyan nagy dolog. A pincér közli velünk, hogy "semmi baj", és én még nem láttam, hogy valakivel kifizettetek volna egy összetört poharat. A poharak összetörése hozzátartozik az élethez, és nem okozunk vele nagy kárt magunknak, az étteremnek vagy ismerőseinknek.
Meglöktem az asztalt. A pohár megingott, de nem esett le.
- Vigyázz! - kiáltott fel ösztönösen.
- Törd össze a poharat - ismételtem.
"Azért törd össze, mert ez egy szimbolikus cselekedet" - gondoltam. "Próbáld megérteni, hogy nekem sokkal fontosabb dolgokat kellett magamban összetörnöm, mint ez a pohár, és most boldog vagyok, hogy megtettem. Gondolj a lelkedben dúló harcra, és törd össze a poharat."
Mert a szüleink megtanítottak arra, hogy vigyázni kell a poharak - és testek - épségére. Megtanítottak, hogy a gyermekkori szenvedély nem teljesülhet be, hogy nem szabad szerzeteseket elcsábítani, hogy csodák nincsenek, és hogy nem szokás úgy elutazni, hogy nem tudjuk, hova megyünk.
Kérlek, törd össze a poharat - és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániántól, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek.
- Törd össze ezt a poharat - kértem még egyszer.
Mereven a szemembe nézett. Majd lassan végigcsúsztatta a kezét az asztalon, és megfogta a poharat. Aztán egy hirtelen mozdulattal lelökte a földre."

Paolo Coelho:
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam

Az Igazság mindig ott van, ahol a Hit...

2006-12-02T10:15:00.000+01:00

Egy spanyol misszionárius találkozott három azték szerzetessel egy szigeten.

- Hogy imádkoztok? - kérdezte a misszionárius.

- Csak egy imánk van - válaszolta az egyik azték. - Azt mondjuk: "Isten, Ti is hárman vagytok, mi is hárman vagyunk, légy kegyelmes hozzánk."

- Szép ima - mondta a misszionárius. - De nem ez az a fohász, amit valóban meghallgat az Isten. Tanítok nektek egy sokkal jobbat.

A pap megtanított nekik egy katolikus imádságot, ezután pedig folytatta igehirdető útját. Évekkel később, amikor visszafelé, Spanyolország felé hajózott, ismét elhaladt a sziget mellett. A fedélzetről megpillantotta a három szerzetest, és intett nekik.

Egyszerre mindhárman elindultak felé - a vízen járva.

- Atyám! Atyám! - kiáltotta az egyik, ahogy közeledett a hajóhoz. - Tanítsd meg nekünkújra azt az imát, amelyiket meghallgatja az Isten, mert már nem emlékszünk rá!

- Már nem fontos - mondta a misszionárius a csoda láttán. És bocsánatot kért Istentől, amiért nem értette meg korábban, hogy Ő a világ minden nyelvén beszél.

Paolo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam

Ismerős érzés...

2006-11-24T19:43:00.000+01:00

CSÓK

Síkit a csönd a sötétben
fázott a testem szüntelen
ketten álltunk az utcán
könny csillant az arcán
csókba fulladt pillanat
száraz ajka rám tapadt
érzem a sós könny ízét
tudom az élet rendjét.

Botond verse

Nos...

2006-11-20T23:29:00.000+01:00

Alig van jobb, mint valamire inni
s alig: rosszabb, mint valami helyett.
Jókívánságom eképp nem épp semmi:
o k b a n növeld e mennyiségedet.

Fodor Ákos

Bocsánat & Köszönöm!

2006-11-20T20:41:00.000+01:00

Marozsán Erika : Margitszigeti pad

Hogyha most erre a padra valaki ide leülne;
Hogyha azt mondaná, ismer egy helyes italozót;
Hogyha nem ijedne meg attól, hogy én meg kinevetném;
Ha meg is esküdne, hogy nálam szebb lányt nem látott még,
Mennék ahová vinne, én fognám meg a kezét,
és a hasamra húznám, lennék a jutalma én.

Vagy az utcán egy valaki most engem, ha követne,
Fordulnék s megfognám a két kezét: helyes vagy, ne félj!

Úgy mennék, mennék én!

Marozsán Erika

A hétvége emlékezete...

2006-11-20T20:07:00.000+01:00

Ha azt látod, hogy valakit börtönbe visznek, mondd azt szíved mélyén: "Talán egy másik. szigorúbb fogság az, amitől megszabadult."
S ha egy részeget látsz, mondd azt szívedben: "Talán valami még rosszabbtól akar megszabadulni."

Kahlil Gibran

Köszönet a kapott pillanatokért...

2006-11-07T19:30:00.000+01:00

"Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok. Amikor nem tudjuk nem észrevenni, ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk a másikat, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodával találkozunk. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű, hibátlan. Bensőnkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a Mindenséget.
A szerelem megélése nagy ajándék, éld át testeddel lelkeddel. Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek, és mi magunk is elkezdünk ragyogni."

Harmonet

Még nyílnak a völgyben az őszi virágok...

2006-11-07T12:44:00.000+01:00

Újrakezdés...

2006-11-05T15:02:00.000+01:00

Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
- s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.

Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.

Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra...

Fodor Ákos

?...

2006-11-04T11:11:00.000+01:00

"Ölni jössz? ölelni hívsz?
Nem tudom, nem fontos — várlak és megyek.
(Átöltözni sem kell ehez, ahoz.)
És bármelyikre szánod is magad,
tudom,
odaadó leszel és tévedhetetlen:
teljes ajándék. Az Igazság Pillanata."

Fodor Ákos

Kicsi pókocska még nyáron...

2006-11-03T21:11:00.000+01:00

Bocsánatkérés mindenkitől, aki volt...

2006-11-03T13:54:00.000+01:00

" Gyere,
közel, közelebb,
még közelebb, kérlek, még, még,
egészen közel, tapadóan-egészen!
-Én akarlak eltaszítani."

Fodor Ákos

Nekem is fájt. Remélem, soha többé...
Van valaki, akit közel sem engedtem - talán... őt szeretem igazán...?

És ha mégsem...?

2006-11-03T09:25:00.000+01:00

"Vissza kell adnom:
szép volt, de kölcsön.
- álmom a Holdon;
lábam a Földön."

Fable

Hold

2006-11-03T09:17:00.000+01:00

A hold forró jegén

Nézz a Holdra:

olyan furcsa-szép,

mint ha félig képzeletből volna!

A Hold: tükör;

benne mind a kép,

amit csak képzelsz, fordítva tündököl!

A Holdon minden fordítva van:

ami biztos itt - ott az mind bizonytalan,

a Holdon vacog és dermed, ami ég,

a Holdon tűznél is forróbb a jég,

ott az a nehéz, ami súlytalan,

de egy sóhajtásnak is súlya van!

Nézz a Holdra,

mintha álmodnád:

mintha némasága hozzád szólna.

Lépj a Holdra.

Ez a távolság,

mit lelkünk megtesz évezredek óta.

A Holdon minden fordítva van:

ami biztos itt - ott az bizonytalan:

a Holdon vacog és dermed, ami ég,

a Holdon tűznél is forróbb a jég!

Végre, végre te meg én:

siklunk - botlunk a Hold forró jegén!

A Hold tükör, a Hold titok,

amit sose láttál, itt láthatod,

ám e helyen hosszan nem időzhetsz,

mert szived sötétül és hajad ősz lesz!

Tükörbe nézni néha kell,

tükörben élni nem lehet:

ne törd, ne rejtsd pincédbe el,

de mentsd ki belőle képedet!

A Holdon minden fordítva van:

ami biztos itt - ott az bizonytalan:

a Holdon vacog és dermed, ami ég,

a Holdon a tűznél is forróbb a jég!

- Csak egy kicsit még! csak te meg én!

siklunk - botlunk a Hold forró jegén...

Fodor Ákos

Elkésett? Korai?

2006-11-02T14:00:00.000+01:00

Apára emlékezve...

2006-11-01T15:25:00.000+01:00

Zorán: Kell ott fenn egy ország

(részlet)

Nézz csak fel, az ég magas
Bár azt mondják, hogy nem igaz
Ott jártak ők, a repülők
És nem látták sehol

Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el

Az ember majdnem mindent lát
Szobánkban ott a nagyvilág
Melyből egy gyermek mit sem ért
A földre hajtja kis fejét

Az arca szép, az álma jó
Nem kelti fel már ágyúszó
Csak egy hang szól, halk és fáradt
Mint egy régi altató

Nézz csak fel, az ég magas
Csak hadd mondják, hogy nem igaz
Mit tudnak ők, a repülők
A szívük jég, csak jég

Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el

Szerb Antal: A szerelem a palackban

2006-10-31T20:08:00.000+01:00

Lancelot, a lovag, akit nem érhet semmiféle gáncs, Chatelmerveilnek, Klingsor varázsló várának a vendége volt. Vacsora után voltak, Klingsor a legjobb borait hozatta fel előkelő vendége tiszteletére. Kettesben iddogáltak az irdatlan nagy terem közepén.

- Nem udvariasságból mondom, - szólt Lancelot, - de ilyen jó bort nem emlékszem, mikor ittam utoljára.

- Itthoni termés, - mondta szerényen a varázsló. - Kár, hogy olyan kevesen isznak belőle. Bizony, kedves öcsém, nem is képzeled, milyen elhagyott vagyok. Esztendőszámra nem jön hozzám látogató. Úgy élek valósággal, mint egy remete.

- Nem lehet csodálni, mindig mondtam neked, minek űzöl ördögi mesterségeket. Azért nem meri egy úriember se betenni ide a lábát.

- Ugyan kérlek, az én varázslataim! Rég felhagytam már azzal az unalmas foglalkozással. Minden félreértésen alapul, amit rólam beszélnek. Hidd el, tisztára jóakaratból történt, hogy annak idején elraboltam az Orilous menyasszonyát, meg hogy a Meliacansot teknősbékává változtattam, amikor a Szentföldre akart menni, meg mindezek a históriák.

Lancelot készséggel el is hitte. A varázsló, amint az éjszaka növekedtével mindjobban felébredt fáradt közönyéből, egyre rokonszenvesebb lett. Mélyenülő két szeme csupa ragyogó okosság volt, szava csupa öreg bölcsesség.

- Derék ember vagy te, Klingsor bátyám, én mindig mondtam, - szólt Lancelot és megölelte a varázslót.

Klingsor efölött való örömében még jobb bort hozatott fel, ebből még nem adott senkinek, szinte maga is meg volt hatva, amint reszkető kezével maga töltötte a kelyhekbe. A bornak csodálatos színe volt. Lancelot felállott, arca komoly és gyönyörű lett, amint mondta:

- Klingsor, most már itt az ideje... ezt a kelyhet az én magas úrnőmre, Guinevere királynéra!

Kiitta és hosszasan maga elé meredt. A varázsló ismerte ezt a tekintetet. Tudta, eljött a pillanat, amikor a szerelmes lovag vagy könnyekre fakad és kiönti szívét, vagy pedig kitépi a varázsló szakállát. Hogy ez utóbbinak elejét vegye, teljes erejéből visszaszorította a száraz köhögést, ami a torkát fojtogatta és áhítattal kérdezte:

- Ó, hát a világszép Guinevere királyné a te hölgyed? Talán most is az ő szolgálatában jársz?

Tudta jól, hogy Guinevere Lancelot hölgye. Abban az időben még nem találták fel a diszkréciót és a nevezetesebb szerelmekkel országról-országra házaltak a lantosok. Különben neki igazán mindegy volt, akár Guinevere, akár Viviane, nem lévén már érzéke a női nem iránt.

Lancelot ajka körül finom, átszellemült mosoly játszott, szinte el akart repülni az ajkáról, amint felelte:

- Hét esztendeje minden utam az ő szolgálatában áll. Bizonyára hallottál egy és más viselt dolgomról. Igaz, hogy az emberek szeretnek mindent felfújni. Most is éppen egy sárkány ellen vonulok, aki múltkor Szent Mihály éjszakáján berepült a királyné kincsesházába és ellopta a felét annak a pár cipőnek, amit a királyné a férjétől, a dicső Arthus királytól kapott, amikor az visszajött írországi hadjáratából. Hallatlanul szemtelen némely sárkány. A királyné engem bízott meg, mint leghívebb lovagját, hogy visszaszerezzem. Mégis, más kezében nem szívesen látná a cipőjét, hisz ez érthető, úgy-e?

A varázsló ábrándosan mondta:

- Hát ilyen nagy a szerelem... akkor te nagyon boldog lehetsz.

Lancelot felháborodott.

- Én boldog? Cipelem magammal a gyötrelmet és néha lefekszem a földre, úgy üvöltök. Napjaim kétharmadát aktív boldogtalansággal töltöm, maradék harmadában pedig csodálkozom, hogy hogy is bírom elviselni.

- Hát... akkor azt kell gondolnom, ne haragudj, hogy a királyné nem szeret téged.

Lancelot felugrott, kardjára csapva.

- Hát mit gondolsz, vén gazember, kehesek atyamestere! Hogyan is szeretne engem Guinevere királyné, aki Arthus király felesége! Ő a legszentebb asszony azok közt, akik valaha rácáfoltak Éva anyánk természetére.

A varázsló bocsánatkérő szónoklatot akart kivágni, de kitört belőle a régóta visszafojtott köhögés. Szeme majd kiesett és közel volt, hogy leforduljon a székről. Lancelot, megfeledkezve a sérelemről, segítségére sietett, püfölte a hátát és vigasztalta.

- Látod, látod, - mondta, - nem elég, hogy addig rakoncátlankodtál a férfiasságod ékével, amíg el nem vették tőled: vigyázz, nehogy a nyelveddel addig rakoncátlankodj, amíg magad leharapod.

A varázsló nemsokára magához tért, bevezette Lancelot-t a hálótermébe és nyugodalmas jóéjszakát kívánt. Lancelot felsóhajtott a «nyugodalmas» szóra, azután buzgó imában kérte a mennybélieket, hogy őrizzék meg Guinevere királynét és lefeküdt.

Klingsort ezidőtájt krónikus álmatlanság gyötörte. Elővett egy könnyebb arab varázslókönyvet, hogy elűzze az éjszaka unalmát, de sehogysem érdekelte, amit olvasott. Ha eszébe jutott Lancelot sorsa, a szeme megtelt könnyel és végül is sírva fakadt. Az öreg varázsló alapjában véve igen jóindulatú ember volt és Wolfram von Eschenbach éppúgy félreismerte, mint a középkoriak általában. Az Orilous menyasszonyát csak azért rabolta el, mert tudta, hogy Orilous goromba fráter, aki, ha különböző lovagi harcok után végül elnyeri a hölgy kezét, minden megmaradt harci kedvét az asszonyon fogja kitölteni, megveri napjában kétszer, reggeli és estebéd után és egyszer még a csuklóját is kificamítja. Ami pedig a Meliacans-esetet illeti, csak azért változtatta a lovagot teknősbékává, mert tudta, hogy ha az illető elmegy a Szentföldre, menyasszonya meg fogja csalni egy zsidó harisnyakereskedővel.

Lancelot-n nagyon megesett a szíve. Megfoghatatlan volt előtte, hogy valaki ennyire szenvedjen a szerelem miatt. Ifjúkorában ugyan ő maga is sokat nyájaskodott az asszonyokkal; de amióta egy zordon férj oly kegyetlen és ma már pirulás nélkül le sem írható módon állott bosszút rajta, már el is felejtette, hogy mi a szerelem és határozottan jobban érezte magát nélküle.

Mégis sokáig habozott, segítsen-e Lancelot-n. Tudta, hogy a világ ezt a cselekedetét is félre fogja magyarázni és esetleg maga Lancelot is kitépi a szakállát. De ez sem tudta visszatartani, a szánalom mindennél erősebb volt benne.

Kikereste műszerei közül a csoda-harapófogót és a kék szemüveget, amellyel meg lehetett látni szellemi lényeket. Majd levette a cipőjét és beosont Lancelot szobájába.

A szobában kis mécses égett. Klingsor a bűvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bőrön, bele Lancelot testébe és figyelemmel kísérhette a kis életszellemek pajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amíg a Szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a Szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén és egy kicsi tollseprűvel csiklandozta. Azután elunta ezt a játékot, ügyesen bebujt a tüdő lebernyegei közé és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába és a vérfolyamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a finom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére, lábát lóbálva és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan és a sok erőlködéstől kidagadtak az erei. De ő nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak.

A Szerelem az ágy szélén ült - ez volt az alkalmas pillanat. Klingsor gyorsan fogta a harapófogót és nyakoncsípte vele a Szerelmet. A Szerelem sikított egyet és elejtette a tükröt.

A hangra az éberen alvó Lancelot felébredt, egy pillanat alatt talpon volt, kezében vánkosa alá rejtett kardja és rárohant Klingsorra. Mikor észrevette, hogy Klingsorral áll szemközt, zavartan és gyanakodva leengedte kardját.

- Te vagy az, Klingsor? - Nagyon restellte, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozta házigazdáját.

- Igen... erre jártam... gondoltam, megnézem, hogy alszol.

- De minek az a harapófogó a kezedben?

- Tudod, ha netalán valami féreg zavarná az álmodat, hogy megfoghassam.

- Ahhoz neked ekkora szerszám kell? Nekem egy darab papír is jó.

- Én nagyon undorodós természet vagyok.

- És fogtál legalább valamit?

- Igen... de egészen jelentéktelen.

És megmutatta a Szerelmet.

- Pfuj, de csúnya, - mondta Lancelot és kissé gyanakodva visszafeküdt.

Klingsor is visszatért szobájába. A Szerelmet begyömöszölte egy palackba, gondosan bekötötte pergamenpapírral és cukorspárgával és a pergamenre rárajzolta Salamon király pecsétjét. Azután egy kis vignettát ragasztott az üvegre, ráírta: Amor, amoris, masc. és beállította a polcra, a többi, szellemet tartalmazó palack közé. A Szerelem úszkált körül a spirituszban, mint egy bánatos béka. Klingsor megelégedetten feküdt le.

- Vajha minden nap egy ilyen jó cselekedetet hajthatnék végre, - sóhajtotta áhítatosan és nemsokára el is aludt.

Lancelot másnap csodára ébredt: a nap már magasan állott az égen. Úgy megdöbbent, hogy sokáig mozdulatlanul feküdt az ágyában. Hét esztendő óta minden nap hajnalban ébredt és rettenetes izgatottsággal ugrott ki mindig ágyából. És ma szinte nem is volt kedve felkelni, nagylassan öltözött és fürtjeinek a rendbehozására alig vetett gondot. Megborotválkozni pedig egyáltalán nem borotválkozott meg.

- A sárkánynak így is elég elegáns vagyok, - gondolta magában.

Azután lement reggelizni. Klingsor nagy örömmel fogadta.

- Hogy aludtál, mit álmodtál? - kérdezte.

- Mit is? Ja igen, elvesztettem a sarkantyúmat, egy sáros réten.

- Kár. Mert az első álom, amit idegen helyen álmodsz, be szokott teljesedni.

- Az baj lenne. Tudod, a mai búzaárak mellett a birtokaim sem hoznak úgy, mint azelőtt és nem szeretem a fölösleges kiadásokat.

- Jobb lett volna, ha a szépséges királynéről álmodsz.

Lancelot elsápadt. Csakugyan! Hét esztendő óta minden éjjel Guinevere királynéról álmodott. És ma... reggeli imájába sem foglalta gyönyörű nevét, egyszerűen azért, mert imádkozni is elfelejtett. Már egy órája ébren van és ha a varázsló nem szól, eszébe sem jut Guinevere királyné.

Szórakozottan búcsúzott el Klingsortól és megindult a kanyargós hegyi úton lefelé. Klingsor sokáig integetett utána.

- Még nem boldog, - mondta szakállát símogatva. - Még nem tudatosodott benne az örömteljes változás. De idővel bizonyára áldani fogja öreg emlékezetemet.

És zokogott a meghatottságtól.

Lancelot hosszú ideig gondolataiba mélyedve kocogott az országúton. Az út egy kis bükkösbe kanyarodott be. Egy asszony jött vele szemben az úton, szamáron ült, előtte és mögötte sok szép kenyér volt a szamár hátán. Bizonyára pékné.

- Adjon Isten, - köszöntötte illedelmesen Lancelot. Gáncsnélküli lovag lévén, elve volt, hogy mindig előre köszönt a nőknek, még a polgárasszonyoknak is. A pékné viszonozta a köszönést.

A pékné nem volt csúnya, sőt a maga polgári, vaskos módján oly jóízűnek látszott, mint a kenyerei.

- Ugyebár, Amalasunthának hívnak téged, - mondta Lancelot, - boldogult nagyatyád püspöki ostyasütő volt és múlt húsvétkor három gyertyát ajánlottál fel, hogy színről-színre láthasd egyszer Gábor arkangyalt?

- Nem, - felelte az asszony.

- Hát akkor egyszerűen Merethének hívnak, négy gyermeked közül kettő feketehimlőben halt meg, de a harmadik gyönyörű és a boltotok felett a cégér kék sündisznót ábrázol és szeretsz pisztrángot enni?

- Nem, - felelte az asszony.

- Most már eleget nyájaskodtunk, - mondta Lancelot. Leszállt a lóról, az asszony szamarát egy fához kötötte és az asszonyt leemelte a szamárról. A kenyerek kétoldalt ott maradtak.

Egy idő múlva visszatértek az országútra, Lancelot felemelte az asszonyt a szamarára, a kenyerek közé, eloldotta az állatot és útnak indította. Egy ideig barátságosam integetett utánuk, azután felült a lovára és ő is továbbment.

De alig ment ötszáz lépést, megrántotta lova száját és állva maradtak, földbe cövekelve. Lancelot egy ékes kendővel törölgette homlokát, amelyről csorgott a hideg veríték.

Most eszmélt rá.

- Minden látszat arra vall, - mondta halkan, - hogy más nőt is megkívánok, mint a mennyei Guinevere királynét.

Egy óra hosszat állt egyhelyben, elmélkedve, hogy mi lehet a magyarázata ennek. Közben borzalommal látta, hogy elméjében újra és nem éppen kellemetlen módon, megjelent a pékné, majd mások is, egy kapitány özvegye, két szüretelő lány, egy tisztátalan személy és Guineverenek három szobalánya. Csak a királyné nem jelent meg.

Súlyos mélabúban folytatta az útját napestig. Ebédelni is elfelejtett. Napleszálltakor egy kedves kis városon lovagolt keresztül, ahol szép, magastetős vendéglő állt, a Jeles Griffről elnevezve. Szívesen betért volna vacsorára, de akkor nem találta volna meg a sárkányt, aki a sötétség első óráiban szokott kijönni a barlangjából, hogy vizet igyék.

Majd zordon erdőbe ért, ahol a fák különös alakja, sötétzöld sziklák és ijesztő légbeli kiáltások mind a veszedelem közeledtére figyelmeztettek. Kezeügyébe igazította a lándzsáját és ösztönében bízva, arra lovagolt, amerre a zordonság növekedni látszott. Csak azon csodálkozott, hogy nem találkozik pásztorokkal és hegyi öregekkel, akik intik, hogy ne menjen tovább.

Az út meredek volt és Lancelot-t az éhség gyötörte, egyre türelmetlenebb lett. Végre nagy halom embercsontra bukkant. A következő kanyarodónál elébe is tűnt a barlang. Formája a hozzáértők számára félreérthetetlenül elárulta, hogy sárkányok számára készült. Lancelot, kezében előrefeszített lándzsával, amelyről előzőleg gondosan leszedte a kis angol lobogót, óvatosan közeledett.

De ki írhatja le felháborodását, mikor a barlang száján egy nagy táblát pillantott meg, amely cifra barát-gót betűkkel közölte, hogy a sárkány elköltözött és ezidőszerint a Halott Hegységnek Farsangi Fánk nevű csúcsa alatti barlangban lakik.

Lancelot jól tudta, hogy a Halott Hegység ettől a helytől körülbelül húsz mérföldnyire fekszik északra, közben több igen meredek hegylánc van és három rendkívül rosszhírű hágó, ahol a rablók elevenen szokták megnyúzni az utasokat, úgy, hogy az utazás, a kor közlekedési viszonyai mellett, egyáltalán nem volt kényelmesnek mondható.

Hümmögve visszafordította lovát és a Jeles Griffben szállt meg éjszakára. A vacsorát apróra vagdalt fehér csirkehússal kezdte, azután megevett egy nagy pontyot, majd pedig egy igen ízes, fűszeres borjúcombot, különböző helybeli tésztákat és egy kosár nagyon szép almát. A borral is meg volt elégedve. Legnagyobb megdöbbenésére egyáltalán nem érezte magát boldogtalannak.

A boldogtalanság másnap reggelre sem jött meg. A nap sütött, az ablak alatt kolompszóval kedves tehenek vonultak ki a rétre, megnyugtató trágyaszaggal töltve meg a szép világot, a reggeli ital (enyhe ürmös) és az utána következő nyúlpástétom is igen kellemesek voltak. Lancelot ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy egy tóban megfürödjék és azután aludjék a fűben.

Akkor eszébe jutott a sárkány, a három hágó a rablókkal és a vitézi élet egész sötét kényelmetlensége. Néhány óra hosszat nehéz küzdelmet vívott magával.

Végre délfelé felhúzta a csizmáját és így felszerelve, nagyot dobbantott a lábával:

- Hát nem!

És megindult vissza Carreolba, a királyné félpár cipője nélkül és a sárkány vígan élt tovább barlangjában, a «Farsangi Fánk» nevű csúcs alatt.

- Végtére a sárkány is ember, - gondolta.

Agyát különös tompaság fogta el. Egy új világban élt, ahol minden kedves és barátságos volt és éppen ez volt a félelmetes és érthetetlen. Ebben az új világban olyan reménytelen volt a tájékozódás, hogy inkább beszüntette a gondolkozást. Úgy érezte magát, mint aki nagyon sok sört ivott. Nem egészen ok nélkül, mert útközben minden fogadóban felhajtott egy korsó sört.

Így érkezett meg Carreolba, hol Arthus király abban az időben az udvarát tartotta. Megtisztálkodott az út porától és a királyné magas színe elé akart járulni. De alighogy kilépett szállásáról, Gaveinbe ütközött, aki izgatottan közölte vele, hogy döntő fontosságú lovagi torna folyik Wales és Cornvall között, a félidő 2:2, és magával hurcolta Lancelot-t. A mérkőzés után bankett volt a győztesek tiszteletére; Lancelot éjfél utánig ottfelejtette magát és így csak másnap délelőtt jutott eszébe, hogy jelentkezzék a királynénál.

Mire a palotába ért, a királyné hölgyeivel már kisétált a parkba. Szerencsére Lancelot jól ismerte a királyné sétájának útirányát, gyorsan amögé a hársfa mögé sietett, ahonnan az évek során kifejlődött udvarias szokás szerint, mintegy véletlenül elő kellett bukkannia, mikor a királyné arra sétált.

Kissé későn érkezett, a királyné már jött a hársfa-sorban, úgy, hogy elbújása a fa mögé, amit rögtön nyomon követett előbukkanása, szinte üres formaságnak látszott.

Letérdelt a királyné elé és megcsókolta ruhája szegélyét. A királyné arcán bizonytalan mosoly játszott és késlekedett azzal, amit ilyenkor mondani szokás: - Kelj fel, jó lovag! - Úgy, hogy Lancelot elfáradt a térdeplésbe és valami ingerültség vett rajta erőt.

- Azt mondják, már tegnap a városban voltál, - mondta Guinevere egyszerre.

- Valóban, úrnőm, - felelte Lancelot elpirulva.

- Igen? Hát akkor kelj fel, jó lovag! - mondta a királyné, de olyan hanghordozással, hogy a konvencionális mondat gorombaságnak hatott. Lancelot zavarban volt. Főképp az zavarta, hogy a királyné haragját olyan távolról szemlélte, mintha nem is ellene irányulna.

- Asszonyom a távollétem alatt még szebb lett, mint azelőtt volt, amennyiben ez lehetséges, - kockáztatta meg ügyetlenül és anélkül, hogy a szíve a torkába szökött volna Guinevere megnövekedett szépsége láttán. Mert a királyné kétségkívül nagyon szép volt, de valami kis szörnyeteg a fák mögül azt súgta Lancelot fülébe: hát aztán!

- Ebből is látom, hogy sosem tetszettem neked, - mondta Guinevere nem egészen logikusan. - Egyáltalán nem értem a viselkedésedet. De hagyjuk. Fődolog, hogy elhoztad a cipőmet. Add ide.

- Igenis, asszonyom, - dadogta Lancelot. - Illetve, azazhogy a cipőt otthonfelejtettem a szállásomon.

- Otthonfelejtetted? - kérdezte Guinevere hihetetlen magasra emelve a szemöldökét.

- Tulajdonképpen precízebben nem is otthon, hanem...

- Hanem?

- Tudniillik útközben kiraboltak...

- Téged, a gáncsnélküli lovagot?

- Már úgy értem, kártyázás közben. Kénytelen voltam a cipőt zálogba adni egy izmaelitának.

- Hány feje volt a sárkánynak? - kérdezte hirtelen a királyné.

- Csak egy, - mondta Lancelot bűntudatosan.

- És te azt se vágtad le! - kiáltotta a királyné.

- Nem. Ugyanis a dolog úgy volt, hogy...

De nem magyarázhatta meg. A királyné kimondhatatlan megvetéssel végigmérte, majd fejét hátravetve, gyors lépésekkel eltávozott, maga után vonva udvarhölgyeit.

Lancelot ott állt behúzott nyakkal. Elvesztette a királyné kegyét! Várta a villámcsapást, várta, hogy megnyíljék lába alatt a föld. Várta, hogy lelke sisteregve és szikrázva kettészakadjon a leírhatatlan fájdalomtól. De a villám nem sújtott le, a föld és a lélek nem hasadt meg. Az új világban, ahol Lancelot most volt, úgylátszik, nem voltak villámok, csak kicsi mókusok a fákon és fecsegő patakok a fák alatt és belül a sörivók boldogsága. Rettenetes volt.

Este, az udvari vacsoránál a királyné tüntetően kimutatta Lancelot kegyvesztettségét, amennyiben Gaveint szólította fel, hogy nyujtsa át neki az őszibarackokat és másnap már az egész város csak erről beszélt. Ha Lancelot belépett a palota valamelyik termébe, a lovagok kacagása elhallgatott és az udvarhölgyek könnyes szemmel néztek rá.

Lancelot pedig sokat kockázott, állandóan nyert, vett magának három új lovat és egy elsőrangú kardot és gondosan átnézte kasznárjának a számadásait. Elővette azt a két könyvet, amit még kora ifjúkorában vásárolt, Cato Bölcs Mondásait és Abelard Péternek egy nagyon izgalmas és akkoriban sok port felvert munkáját a Szentháromságról. Elhatározta, hogy tökéletesíti magát a latin nyelvben. Az élet sokkal szélesebb volt, mint valaha és Lancelot nagyon szenvedett. Kimondhatatlanul szenvedett azon, hogy mennyire nem szenved.

És eljött az óra, amikor már nem tagadhatta önmaga előtt, sőt hangosan ki is mondhatta:

- Nem szeretem Guinevere királynét.

Az egész csoda rút és értelmetlen volt. Természetes úton ilyesmi nem történik. Az ember elveszítheti a sarkantyúit, a felsőkabátját, volt már arra is eset, hogy a kardját, de nem veszíti el a szerelmet! Hacsak nem varázslat útján. Ekkor eszébe jutott az éjszaka, amit Chatelmerveilben töltött.

Lancelot a tettek embere volt. Azonnal lóra ült és Klingsor várába sietett.

Klingsor a toronyból meglátta a közeledőt és elébe sietett.

- Hát eljött, hogy megköszönje jóságomat, - suttogta és könnyek úsztak a szemében.

De Lancelot leugrott paripájáról és határozott mozdulattal megmarkolta a varázsló szakállát.

- Te gazember, - kiáltotta. - Kutyák nagybátyja és nősténykutyák szeretője! De mit vesztegetem szavaimat! Azonnal add vissza a szerelmet!

- Ó, ó, ó, - zokogott Klingsor. - Hát nem vagy boldogabb azóta? Hát nem érzed, mennyivel szélesebb és sokfélébb az élet, ha az embert a szerelem nem köti gúzsba?

- Ne beszélj annyit, sündisznók és teknősbékák unokatestvére, ördög és pokol, milliom adta! - mondta energikusan Lancelot, csavarva egyet Klingsor szakállán. - Azonnal add vissza a szerelmet!

- Kérlek, - mondta Klingsor, csalódottan sóhajtva.

Felvezette Lancelot-t a kastélyba. A palackok közül leemelte azt, amire rá volt írva: Amor, amoris, masc. Felvágta a cukorspárgát és a harapófogóval kivette a Szerelmet. Gondosan becsavarta ostyába és átnyujtotta Lancelotnak, aki egy pohár víz segítségével lenyelte.

Néhány pillanat múlva Lancelot összerázkódott. Egész testét és lelkét hasító fájdalom járta át. A térde reszketett, a feje zúgott, az egész világ elsötétedett előtte.

- Elvesztettem a királyné kegyét! - hörögte. A torkához kapott és búcsú nélkül elrohant.

A fájdalom annyira rázta, hogy alig tudott a lován ülve maradni. Csorogtak a könnyei és leeresztette a sisakrostélyát, hogy a szembejövők ne lássák szégyenét. De könnyei oly bőségesen hullottak, hogy kiszivárogtak a sisakrostély alól és végigfutottak a páncélján.

Boldog volt.

Bár tudhatnád...

2006-10-30T20:42:00.000+01:00

"ímmár tulajdonságom vagy: jobban
vigyázok rád mint te önmagadra:
kor-rongálta tényedbe nem botlasz

bennem: ki néz téged lát valóban
ki igazán keres téged lel ott az
- lángod hűlt helyemen is lobogna"

Fodor Ákos: Idéző jelek c. kötet

Feelin' Good

2006-10-30T20:19:00.000+01:00

Birds flyin' high you know how I feel
Sun in the sky you know how I feel
Breeze driftin' on by you know how I feel
Its a new dawn, its a new day, its a new life for me
yeah, its a new dawn its a new day its a new life for me ooooooooh
AND I'M FEELING GOOD

Fish in the sea, you know how I feel
River runnin' free you know how I feel
Blossom on the tree you know how I feel
Its a new dawn, its a new day, its a new life for me
And I'm feelin good

Dragonfly out in the sun you know what i mean dont you know
Butterflies all havin' fun you know what I mean
Sleepin' peace when day is done that's what I mean
And this old world is a new world and a bold world for me

Stars when you shine you know how I feel
Scent of the crime you know how I feel
Your freedom is mine, and I know how I feel
Its a new dawn, its a new day, its a new life for me

OH I'M FEELING GOOOOOOOOOOOOOD

Nina Simone

Citromvirág

2006-10-30T20:05:00.000+01:00

"Minden gyöngyszem egy templom, amely fájdalomból épült egy homokszem köré. Milyen kívánság formálta ki testünket és miféle mag köré?"

Kahlil Gibran

Egy őszi lepke...

2006-10-30T14:19:00.000+01:00

Fák...

2006-10-30T14:17:00.000+01:00

Bogyók...

2006-10-30T14:14:00.000+01:00

Levelek...

2006-10-30T14:05:00.000+01:00

Virágok...

2006-10-30T13:59:00.000+01:00

Szívemnek legkedvesebb...

2006-10-29T20:32:00.000+01:00

Bár igaz lenne, bár ne lenne még túl késő...

Guns N'Roses:
Patience

(1..2...1,2,3,4)
Shed a tear 'cause I'm missing you
I'm still alright to smile
Girl, I think about you every day now
Was a time when I wasn't sure
But you set my mind at ease
There is no doubt you're in my heart now
Said woman take it slow
It'll work itself out fine
All we need is just a little patience
Said sugar make it slow
And we'll come together fine
All we need is just a little patience
(inhale) Patience...
Ooh, oh, yeah

Sit here on the stairs
'Cause I'd rather be alone
If I can't have you right now, I'll wait dear
Sometimes, I get so tense
But I can't speed up the time
But you know, love, there's one more thing to consider
Said woman take it slow
Things will be just fine
You and I'll just use a little patience
Said sugar take the time
'Cause the lights are shining bright
You and I've got what it takes to make it
We won't fake it, Oh never break it
'Cause I can't take it

...little patience, mm yeah, ooh yeah,
Need a little patience, yeah
Just a little patience, yeah
Some more pati... (ence, yeah)
I've been walking these streets at night
Just trying to get it right (Need some patience, yeah)
It's hard to see with so many around
You know I don't like being stuck in a crowd (Could use some patience, yeah)
And the streets don't change but maybe the name
I ain't got time for the game
'Cause I need you (Patience, yeah)
Yeah, yeah well I need you
Oh, I need you (Take some patience)
Whoa, I need you (Just a little patience is all we need)
Ooh, this ti- me....